
Bár a felsőoktatásban résztvevő nők száma folyamatosan emelkedik Európa-szerte, a tudományos intézetek munkájában jóval kisebb arányban vesznek részt, mint arra az értelmiségen belüli arányukból következtethetnénk - derül az Európai Bizottság tavaly év végén közétett felméréséből. A jelenség Magyarországra is érvényes: bár sok fiatal női és férfi tehetséget képeznek, a nők az idő múlásával fokozatosan "lemorzsolódnak" a kutatói pályáról.
Annak ellenére, hogy a női kutatók száma gyorsabb ütemben nő, mint férfi kollégáiké (2002 és 2006 között a nők esetében 6,3 százalékos, míg a férfiakéban 3,7 százalékos volt a növekedés), továbbra is csak 30 százalékban vannak jelen az európai kutatói posztokon - olvasható a Bizottság anyagában. Ezen az sem tudott változtatni, hogy a doktoranduszi képzésben résztvevő nők aránya 6,8 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.
„Érezhetők pozitív változások, de az a tény, hogy a nők továbbra is ennyire alulreprezentáltak a tudományos pályákon, mindnyájunknak aggodalomra adhat okot" - kommentálta a kutatás eredményeit Janez Potocnik kutatásért és tudományos ügyekért felelős európai biztos.
A statisztikák szerint a felsőoktatásban dolgozó kutatóknak csak 37 százaléka nő; a vonatkozó arány az állami és a magánkézben lévő intézeteknél 39, illetve 19 százalék. Aggasztó jelenség az is, hogy egyfajta vertikális szegregáció tapasztalható a felsőoktatási szférában, ahol is a női kutatók rendre alacsonyabb posztokat töltenek be, mint férfi kollégáik.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy 2007-ben közzétett elemzése szerint Magyarországon az egyetemi alapképzésben, ahonnan a kutatójelöltek kikerülnek, a nők aránya a védelmi szolgáltatások mellett a számítástechnika, a mérnöki tudományok, a fizika és a matematika területén a legalacsonyabb; de 50 százalék alatti az arány az építészet és építéstudomány, a mezőgazdaság és a gyártás és feldolgozás területén is. Kiugróan magas viszont a női hallgatók részvétele a szociális ellátás, az állategészségügy, a humán tudományok, az újságírás, az üzleti élet és irányítás és az élettudományok területén.
(Forrás: bruxinfo.hu)