
Több mint száz alkotás érkezett a március 25-én meghirdetett Europass rajzpályázatra. A háromtagú zsűri a változatos pályaművekből kiválasztotta azt a tízet, amelyekre mostantól szavazni lehet. A legtöbb voksot kapott fiatal művész kétszemélyes európai utazást nyer. A szavazás határideje június 8.
Rengeteg, száznál is több pályamunka érkezett a fiatal alkotóktól a Nemzeti Europass Központ „Légy kreatív" elnevezésű rajzpályázatára. Nemcsak a beadott művek száma volt kiemelkedő, hanem a rajzok színvonala is elbűvölte a zsűrit. Éppen ezért nagyon nehéz helyzetben voltak a bírák: sok, igazán ötletes és gondosan kivitelezett alkotásból kellett kiválasztaniuk a tíz legjobbat. Az ítészek többek között azt figyelték, hogy mennyire kapcsolódik a beadott rajz szlogenje a kiíráshoz, illetve az Europass témaköréhez. Az ötletesség és a kreativitás is szempont volt, és természetesen a kivitelezés is sokat nyomott a latba.
Tapasztalatainkhoz az is hozzá tartozik ugyanakkor, hogy sok pályázatot hiányosan - elérhetőség vagy pályázati űrlap nélkül - küldtek be, illetve volt olyan mű is, amely nem kapcsolódott a rajzpályázat témájához. Szerencsére még így is remek pályamunkák közül válogathatott a háromtagú zsűri, amelyben a Nemzeti Europass Központ képviselője mellett egy marketing szakember és egy festőművész foglalt helyet. Olyannyira nehéz feadat előtt álltak a döntéshozók, hogy új kategórákat is létrehoztak, így bemutatunk olyan képeket is, amelyek ugyan nem kerültek az első tízbe, de a zsűri nagy kedvenceivé váltak.
A döntés tehát megszületett, így mostantól bárki szavazhat a tíz kiválasztott pályamunkára, hogy eldőljön, kik lesznek a legjobbak legjobbjai, és melyik három rajz tulajdonosa állhat fel a képzeletbeli dobogóra. A tét nagy, hiszen a három legtöbb szavazatot kapott alkotás készítője kétszemélyes európai utazást nyer. Az első helyezett négy napra Párizsba és Londonba mehet, a második helyezett Londont és Brüsszelt járhatja végig három napig, a harmadik legtöbb szavazatot besöprő pedig Brüsszelt veheti a nyakába.
Lássuk akkor a kiválasztott képeket:
Legjobb tíz - a határidőig beérkezett pályamunkák közül a zsűri által kiválasztott alkotások
Szerettük őket - a legjobb tízbe nem került, de az ítészek szívéhez közel álló pályaművek
Szép rajzok - a kiírás témájától eltérő, de kivitelezésben kiemelkedő rajzok