
| 1 2 3 | előre » |
Botyánszki Andrea (28) hat évvel ezelőtt diplomázott a Budapesti Gazdasági Főiskola salgótarjáni karán. Egy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégnél kezdett dolgozni Budapesten, majd a cég által jutott ki Olaszországba. Jelenleg egy észak-olaszországi olajfinomító gazdasági igazgató-helyettese. Példája jól mutatja, a legzökkenőmentesebb útja a külföldi karriernek multinacionális cégen át vezet.
- Mikor és miért döntöttél a külföldi munka mellett?
- Már a főiskolán nagy vágyam volt, hogy külföldre menjek, de a PSZF-en elég sűrű volt a tanrend, és nem akartam lemaradni az évfolyamomtól, a barátaimtól egy külföldi év bevállalásával. Így eldöntöttem, hogy multinacionális vállalathoz megyek a diplomázás után, ahol lehetőségem nyílhat cégen belül külföldre menni. Ekkor még csak angolul beszéltem, de az első munkában töltött év, és a diploma megszerzése után kimentem egy dél-olaszországi egyetemre, ahol az angoltudással sok mindent értettem, és elkezdtem angolból átfordított szavakkal olaszul beszélni.
Kialakult egy elég nagy baráti társaság is, úgyhogy ezután az éves összes szabadságomat egyben kivéve minden évben visszatértem oda a barátnőimmel, és így szórakozva sajátítottam el az olaszt. Mivel aztán otthon nagyon hiányzott a nyelv és az ország, minden alkalmat megragadtam, hogy olasz szót halljak, és otthon szabadidőmben megszállottként olasz filmklubba, nyelvtanfolyamra jártam. Emellett folyamatosan lobbiztam a főnökeimnél a kiküldetésért.
Ezen felül egy nemzetközi számviteli-könyvvizsgálói képesítést is megszereztem, mert gondoltam, így a külföldi irodában az angollal és a nemzetközi számviteli képesítéssel kompenzálhatom az olasz számviteli és jogi háttérbeli hiányosságom miatti hátrányomat, esetleg valamiféle előnyt is kovácsolhatok belőle.
Angol nyelvterületre könnyebb lett volna kijutni, egyrészt mert a budapesti irodának voltak kapcsolatai Ausztráliával, Új-Zélanddal, Angliával, az USA-val, de Anglia túl hideg nekem, a többi ország pedig túl messze van, és nem akartam a családomtól olyan messzire kerülni. Rómának kiváló a klímája, másfél óra repülőútra van Budapesttől, tökéletesnek látszott, de az olasz bürokrácia és a bejáratott kapcsolatok hiánya meglehetősen nagy akadálynak mutatkozott. Azonban ez sem volt lehetetlen...
- A könyvvizsgálatban mennyire könnyű külföldön érvényesülni?
- A multinacionális könyvvizsgáló cégek globális metodológia alapján dolgoznak, vagyis egységesítve vannak fő irányvonalak, ami megkönnyíti az országok közötti mozgást. A helyi törvényeknek való megfelelést is vizsgálni kell az ügyfelek többségében, de sok nemzetközi projekt fut, amiben szerepet kapva érvényesíthetőek a képességek a helyi törvények ismerete nélkül is. A tanácsadásban (vagyonértékelés, Due Diligence stb.) talán még könnyebb az országok közötti váltás, mert ott kisebb mértékben érvényesülnek a helyi szabályozásból adódó különbségek.